Kedves Szülők!

Szeretném veletek megosztani az én hosszú, nehéz és egyben tanulságos történetemet.

A most 6 éves kislányunk 3 éves korában döntöttünk úgy, hogy tesóval szeretnénk megajándékozni. A “csoda” nem is váratott magára sokáig, gyorsan teherbe estem. Három orvos is követte a várandósságom 9 hónapját. Hamarosan kiderült: kisfiú érkezik hozzánk. Csodás időszak volt. Minden ultrahang egy élményként maradt meg bennem, melyek során mindig mindent rendben találtak.

Eljött a nagy nap! 2018.01.10-én rakéta gyorsasággal, mindössze 25 perc alatt, világra jött a kisfiunk, Ákos. Ám itt, derékon tört az eddigi boldogság. Hatalmas piros foltokkal a testén, teljes körű fertőzéssel érkezett. Kérdeztem csak magamban, hogy “De mi ez????”. Semmi jele nem volt ennek. Elvitték. Vizsgálat vizsgálatot követett. A harmadik napon hidegzuhanyként ért a hír: ,,Anyuka, a kisfiút bevisszük a “bokszba”, antibiotikumot kap, és mivel nem egyértelműek a jelek, genetikai vizsgálatot rendelünk el, amit Újvidéken végeznek. A gyanú: Down szindróma!”

Egy világ omlott össze bennem. Azonnal átadtam az addigi leleteimet, melyek alapján, hihetetlen módon, de minden rendben volt. Értelmetlenül álltunk a dolog előtt. Így ment ez 2 hétig, amikor leutalták Újvidékre. A fertőzés csak terjedt. Légzéstámogatáson volt 3 napos kora óta.

Levittük Ákost, és én egyedül jöttem haza. Összetörve, bedurrant mellekkel, őrült mennyiségű tejjel. Fejtem. Éjjelt nappá váltva. Fagyaszottam a kis fogyasztónak, ha netán nem akarna szopizni, amikor majd hazaengedik. 4 hét telt el így. Aggódva, félelemmel teli... Pánikbeteg lettem (ami azóta már a múlté).

4 hét elteltével szóltak: Ákos készül haza, de eredmény még nincs.

Lementünk érte. Ezt a napot vártam 4 hete! Kezembe kaptam a kis hercegem és kitört belőlem a sírás. Teljesen egyértelmű volt számomra, hogy más, mint a többi.

Jött a nővér, átadta a papírt a doktornőnek, aki közölte: “ Anyuka, a kisfia mozaikos Down szindrómás.”

Hát…bili kaki… Egy pillanat alatt átalakult az életem.

Sorozatos kontrollvizsgálatok következtek, de ami nagy szerencsénk, hogy mind csak ellenőrzés volt. Semmilyen belső szervi elváltozás nincs nála. Semmilyen. És ez náluk egy isteni csoda! Fejlődött, okosodott. Kemény hónapok álltak előttünk, de végigjártuk. Azóta is visszük fejlesztőbe, ma már 2,5 éves, és a Down jele a szemén látható, és azon, hogy még fogni kell a kezét, csak úgy tud járni, egyedül bizonytalan. Szavakat mond, mindent megért, bilizik (de még van pelus), és ami rájuk nem jellemző, ő mégis csinálja: eleveeeen, de nagyoooon! Felmászik mindenhova, benne van minden csínytevésben. Igazi kis örökmozgó.

Így, ennyi “tapasztalat” után már egyáltalán nem érdekel, hogy más. Igazi kincs, és ezt csak azok és ott tudják, ahol van ilyen gyermek a családban. Hatalmas szeretetigénye van, és rengeteget tanultunk tőle. Mindannyian a családban elfogadták, és így imádjuk. Sok rosszakaró emberrel találkoztunk az elmúlt 2,5 év alatt, de megtanultam kezelni őket.

A lényeg, hogy a maga módján egészséges. Nekünk ő a kis csodabogarunk.

Mindenkinek üzenem, hogy nem tragédia egy ilyen gyerkőccel együtt élni, megtanulnak ők is mindent, csak több idő és türelem kell hozzájuk. Kitartás, türelem, és a legfontosabb az önzetlen szeretet.